Hűvös, föld illatú fuvallatok , ködös körvonalak, színes foltok.

Finom átmenet a meleg Nyárból, ám mintha maradni akarna ebben az állapotban.
Aztán lassan átadja magát egy őrült kavargásnak, az elmúláshoz vezető úton,
hogy majd új hajtásokkal, illatokkal, virágokkal megújulva visszatérjen ismét.

Nem próbálja megváltoztatni azt aminek meg kell történnie.
Nem hátrál meg, nem rejtőzik el a sorsa elől...
Csillogó pillanatokkal, föld illatával, szín kavalkáddal borítja el az
Utat amin végig kell mennie, emelt fővel, méltósággal, a végzete felé.

Színeivel vidámságot sugall, illatával megnyugvást.
Haldoklása mintha útmutató lenne... "ne félj, a lét és nem lét örök körforgás".

Elkezdtem.
Az 5ik  X-em környékén.

Minek? Csak magamnak?
Összefoglalásnak, megnyugvásnak, visszaigazolásként.
Vagy mert leírva mindennek sokkal nagyobb súlya van, még saját magam számára is.

Ön célúan hoztam létre és ön célú a képeim készítése is.
Hangulataimat akarom megragadni, megőrizni. Elme állapotot vagy inkább elmebajt...
Nekem!

Gondolatokat akarok megörökíteni.
Olyan gondolatokat, amik a képek elkészítésénél jelen voltak bennem, vagy amit a képek megtekintése után éreztem. Ez persze változhat, annak függvényében éppen milyen hangulati időszakomat élem. Később ugyanaz a kép jelenthet teljesen mást is... mint amit abban pillanatában éreztem.

Világképem vagy inkább kép zavarom?
Próbálom egyszerűsíteni a világot, nevén nevezni a dolgokat.
Akkor is ha belegázolok az egészbe…  saját magamba is.
Mindennek a végére odateszem a kérdőjelemet.
Magam vagyok a kérdőjel?

Hol lennék?

Lennék a semmiben valami és a valamiben semmi. Se jobb se bal se lent se fent.

Sziget vagyok a magam által kreált tenger közepén…
vagy tenger vagyok a magam által kreált sziget körül.
Talán az Út nem is lesz elég ahhoz hogy ez kiderüljön.

Írásaimat ne tekintsd művészetnek, se igazságnak, se útmutatásnak, se követendő példának. Mert nem az!